Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#civil szféra

Bridge Budapest

Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is végiggondoljam, a munkám hol teremt értéket

Jobbágy Kata színész, drámatanár, kommunikációs vezető, rendező. A Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulatának, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak az élén dolgozik másik három kollégájával együtt azért, hogy minél több tudatosan működő ember létezhessen országunkban. Csapatuk küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Vitézy Péter az ActionLab alapítója és tartalomfejlesztésért felelős vezetője. Szervezetük célja, hogy interaktív vállalati élményeken keresztül fejlesszenek olyan folyamatokat, amik az embereken múlnak. Felszínen különbözőnek tűnő, mégis nagyon hasonló a két világ. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest

Hogy milyen kapcsolódási pontjai vannak a szülői és a vezetői szerepnek, többször napirenden volt

Dojcsák Dalma emberi jogi jogász a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatójaként 50 munkatárs feladatait koordinálja. Meggyőződése, hogy minél több a szabadság egy társadalomban, annak tagjai annál boldogabban élhetnek. Kónya László a Deutsche Telekom IT Solutions ügyvezető igazgatójaként mintegy 5000 munkavállalóért felel. Hisz abban, hogy vezetőként kollégái önmegvalósítását kell támogatnia. Két távoli világ, de képviselői közt nem a távolság, hanem az összhang a szembetűnő. Gesztusokból, fél szavakból értik egymást, és nagyon hasonlóan gondolkodnak a vezetői szerepről is. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

MTI Itthon

A békemenetesek drukkolnak az Ökotársnak

A választási kampányban temérdek óriásplakátot kihelyező CÖF-CÖKA elnöke szerint nagyon fontos, hogy a civil mozgalmak ne sározódjanak be, ezért drukkolnak az Ökotárs Alapítványnak.

MTI Itthon

Balog Zoltán díjat alapít a civil szférának

A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A civil szféra szakértőinek, szervezeteinek szánt kitüntetést minden évben szeptember 15-én, az író születésnapján adják át - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.

Ritók Nóra Vélemény

A Nagy Ember a minisztériumból beszél, s sietve távozik

A konferenciák mindig üzennek valamit. Nemcsak a tematikájukkal, hanem mással is. Azzal, hol kerülnek megrendezésre, milyen büfét vagy fogadást kapcsolnak hozzá, milyen a meghívója, a sajtótámogatottsága, kik a védnökök, a protokollvendégek, kik az előadók.

MTI Itthon

A civileket is megszorongatja a kormány

Májusban kerülhet a parlament elé a civil szférára vonatkozó új törvény tervezete, amely a többi között definiálja a civil szervezetek kategóriáit, szabályozza gazdálkodásukat és létrehozza egységes nyilvántartásukat. A közigazgatási tárca államtitkára szerint a Nemzeti Civil Alapprogramnál (NCA) "mutyiparádé" folyik és ha egy szervezet nem tud megállni a lábán, azt ne támogassa az állam.

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

A címlapról ajánljuk